Szeptemberi kedvencek


A szeptember a kedvenc hónapom, de most szinte egybemosódott a nyárral, így, hogy szokszor ment 30 fok fölé a hőmérséklet. Ennek szerencsére úgy tűnik vége, és lehet élvezni a kellemesen hűvös reggeleket, gyönyörködni a színes falevelekben és sminkeléskor sem kell már attól félnünk, hogy a kánikulában lefolyik a sminkünk. Engem egyébként a meleg nem tántorított el az őszi színek viselésétől, már nagyon vártam ezt az időszakot és ez az ehavi kedvenceimen is meglátszik szerintem :)


3 szemhéjpúdert váltogattam legtöbbször: a H&M Beauty mustársárgája (Tumeric) már a sajtóbemutatón is felkeltette az érdeklődésemet, aztán később meg is vettem. Egy picit porol ugyan, de matt szín révén szerintem ez elfogadható, a pigmentáltsága nagyon jó, de sajnos kicsit krétás az állaga, így nap végére bármilyen bázison megkopik. Ennek ellenére nagyon szeretem, ilyen különleges színt szerintem ritkán találni, pláne ebben az árkategóriában. A selyemfényű Sahara Dawn már sokkal jobb minőségű, és tartósabb is - a színe pedig csodás.

A 3. kedvencem a MAC Uninterrupted szemhéjpúdere volt, ami első ránézésre nem tűnik túl különlegesnek, sőt talán nem is nyúlna érte az ember szívesen, de a mélyítővonalban meglepően jól mutat szinte minden sminknél. Egy picit melegebb irányba visz el minden más szemhéjpúdert, ami ilyenkor ősszel szerintem egyáltalán nem baj. Néha az egész mozgó szemhéjra ezt vittem fel, így egy kcisit hajlamos sápasztani, amit egy élénkebb pírrel és rúzzsal szoktam ellensúlyozni. A formula egyébként hibátlan!


És ha már MAC, akkor a rúzsok sem maradhatnak ki. Ősszel a Rebel az egyik legtöbbet használt rúzsom, amivel szerintem nem vagyok egyedül (kezeket fel, aki még imádja! :) ), a szatén finishű rúzsnál a magas pigmentáció enyhe fénnyel és visszafogott vaníliaillattal párosul. A nude vonalon mozogva a barnás Whirl és a rózsaszínesebb Twig volt a két kedvenc, akár egymással keverve is csodásan mutatnak. A Twig szintén szatén finishű, a Whirl pedig matt, de így is krémes, engem nem szárít szerencsére.


Még egy rúzs, ezúttal egy Colourpop Lippie Stix, mégpedig a barnás Pinch árnyalat. Nagyon szeretem ezeket a kis ajakkencéket, könnyű velük dolgozni még ajakceruza nélkül is és a formulájuk is szuper. (Ha szeretnétek külön bejegyzést az általam birtokolt ányalatokról, akkor jelezzétek kommentben. :) )

A H&M Beauty korrektorát a szem alatti terület világosításához használtam legtöbbször, illetve néha kiemelőszínként is (pl. homlokra, orrnyeregre, szemöldökcsontra). A formulája is teljesen rendben van, de a legjobban a hipervilgos színe miatt szeretem, tényleg majdnem fehér. Eldoglozni az ebelin sminkszivacsával szeretem (nedvesen), nagyon szép, szinte airbrushed finisht ad neki. :)

Az Avon Big & False Lash spirálnak lassan a végére érek, de biztos, hogy megrendelem újra. Ennyire szépen egyik általam próbáltam spirál se dúsít, és az ára is verhetetlen.


Hoztam néhány nem sminkes kedvencet is, a Bath & Body Works Warm Vanilla Sugar kézfertőtlenítőt már félig elhasználtam, finom, de kicsit mű vanília illata van, amit fura pl. ebéd vagy vacsi közben érezni, de túl lehet rajta lendülni. Egyébként jól végzi a feladatát, hamar szárad és nem marad utána ragacsos a kezem, de ilyen szempontból nem tud többet bármilyen másik kézfertőtlenítőnél, inkább csak az illatával és a cuki csomagolásával emelkedik ki a többi közül. Ha külföldön jártok megéri beszerezni néhányat. :)

Ritkán írok parfümökről, pedig szeretek velük kísérletezni (már egész szép kis gyűjteményem van), de nagyon nehéz egy blogbejegyzésben átadni egy illatot. Mostantól viszont arra gondoltam, hogy minden havi kedvences bejegyzésbe beleteszem az adott hónap legtöbbször használt illatát, így talán szép sorban az összes parfümöm sorra kerül majd. Szeptemberben az Avon Femme-t használtam nappalra nagyon sokszor, ami egy könnyed, virágos, mindenképpen tavaszi-nyári illat, amit a kániukulában nagyon jól esett magamon érezni.

Fejjegyek: szilva, rózsaszín grapefruit, ibolya,
Szívjegyek: jázmin, orhidea, magnólia, 
Alapjegyek: ámbra, barack, fás jegyek, pézsma.

Az illatjegyek közül én a szilvát, az ibolyát és a jázmint érzem belőle kifújáskor egy kis barackkal a háttérben, de ezt a nálam jobb orrúak biztos jobban meg tudnák határozni. :) Én inkább azt írnám le nektek, hogy milyen eseményre tudom elképzelni az illatot: egy tökéletes, nyugodt tavaszi nap ragyogó napsütéssel, amikor semmi dolgom, csak a barátnőimmel találkozom, együtt ebédelünk, jókat beszélgetünk és csak úgy mászkálunk a városban - szerintem egy ilyen alkalomra tökéletes ez az illat. :) Rajtam egy délutánt szépen kibírt, még másnap is érzem az illatot a ruháimon, de ha valaki reggeltől estig szeretné intenzíven érezni akkor azért 1x nem árt újrafújni. Az üvege egyébként az Armani Diamonds-ra emlékeztet egy kicsit, nagyon kellemes látvány és jól mutat a polcon. :)


Az eos uborkás kézkrémjétől nem vártam sokat, viszont nagyon pozitívan csalódtam! Pillanatok alatt beszívódik (tényleg csak pár másodperc kell neki), isteni uborkaillatba vonva a kezeimet és nagyon puhává varázsolja őket. Ahogy majd jön a téli hideg még le kell tesztelnem, hogy akkor is elég lesz-e az ápolóhatsa, de bizakodó vagyok. Ja, és az összetevői is nagyon szépek!

A The Body Shop Oils of Life arckrémről itt írtam részletesen, most csak annyit, hogy imádja a száraz bőröm!



Ti miket szerettetek szeptemberben?


4 megjegyzés:

  1. Hjaj, eszembe juttattad, hogy nem ártana garázdálkodnom egyet az Ebayen bath and Body Works kézfertőtlenítő ügyben... Te is onnan rendelted? A CP Lippie Stixes bejegyzéseket meg támogatom, kíváncsi vagyok rájuk!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én még régebben vettem egy utazás alkalmával, reptéren. Itt csak 3-4 féle volt, de eBay-en biztos, hogy mindegyiket megtalálod. Ha jól láttam, már kicsit más a csomagolásuk. :) Akkor csinálok hozzá képeket, és szépen lassan megírom. :)

      Delete
  2. Nagyon megtetszett a Whirl rúzs, lehet később elcsábulok rá :P Az Avon Femme kölnijét én is szeretem, tavasszal és nyáron előszeretettel használom.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ha szereted a kicsit sötétebb nude színeket, akkor tökéletes lesz! :)

      Delete