New in - Notino, Colourpop, MAC, Dr. Steinberger, Eucerin, Erborian stb.

A mai bejegyzésben a legújabb szerzeményeimről olvashattok: rendeltem 1-2 dolgot a Notino-ról (parfüm, bronzosító-highlighter paletta) illetve a Colourpop őszi újdonságainak sem tudtam ellenállni. A MAC is kijött 4 új duochrome Mineralize Skinfinish-el, amiket rögtön el kellett mennem megnézni és hát, az egyik haza is jött velem. Tudjátok, hogy van ez. :) Az Avon-tól, az Eucerin-től, a Dr.Steinberger-től és az Erborain-tól is érkezett 1-1 csomagom, úgyhogy ezeket is gyorsan megmutatom, illetve azt is, hogy miket zsákmányoltam a NYX megnyitón - szépen sorban jönnek majd a részletes tesztek is róluk, de ha valamelyikre kíváncsiak vagytok, akkor írjátok meg és előre veszem!


A Notino-ról egy parfümöt és egy w7 highlighter brozonsító palettát rendeltem. A Blumarine Innamorata Lovely Rose-t még Rómában, a reptéri duty free-ben szagoltam először, de végül nem vettem meg. Itthon nem kapható ez a márka, de szerencsére a Notino-n igen, ráadásul még olcsóbban is jutottam hozzá mint amennyibe a reptéren került. Az illata nagyon kellemes, rózsás-virágos, engem a Chloe illatokra emlékeztet de kevésbé intenzív azoknál.


A w7 Hollywood Bronze & Glow a híres Charlotte Tilbury paletta másolata, elérhető áron. A highlighter hamar kedvenc lett, nagyon szép visszafogott fényt ad az arcnak, hétköznapokon szívesen használom. A bronzert már kevésbé, egyszerűen nem tudom mire használni a selyemfényű bronzosítókat, nekem nem állnak jól. :(

Érkezett egy 5 napos fitness program a Dr.Steinbergertől - az 5 zöldség-/gyümölcsléből álló program célja, hogy megtisztítsa a szervezetet a felgyülemlett méreganyagoktól. Én nem nagyon hiszek ebben, abban pedig még kevésbé, hogy 5 napig ezekkel a levekkel és 2 szelet rozskenyérrel ellegyek (a leírás szerint így javasolt elvégezni a programot), de normál étrend mellé, kiegészítésként szerintem nagyon egészségesek ezek a levek, teli vannak vitaminokkal, antioxidánsokkal és ásványianyagokkal, amik mindig jól jönnek a szervezetünknek, pláne ilyenkor ősszel, amikor hajlamosabbak vagyunk a lebetegedésre.

A kedvencem az ananász- és a céklalé lett, ezek nagyon-nagyon finomak önmagukban is, a zöldbúzafűlé első kóstolásra furcsa volt, hozzá kellett szoknom, de pl. smoothie-ba vagy fehérjeturmixba is keverhetjük a 2 dl-es adagot és úgy már kevésbé lesz domináns az íze. :)


Ismét rendeltem pár újdonságot a Colourpop-tól, a Persuade Me lippie stix szett 6 színt tartalmaz - ebből 5 telitalálat nálam, és mindnek matte x formulája van, ami talán a kedvencem a márkától. Amikor felviszem őket csak úgy siklanak az ajkakon, annyira krémesek, de pár perc után teljesen mattra száradnak és többet nem moccannak. Szinte olyanok mintha folyékony rúzsok lennének rúzsformába öntve, nagyon szeretem őket. A színek pedig magukért beszélnek, a legvilágosabb szín kivételével igazi őszi színek, a hétköznapi, hordható színektől kezdve egészen a vampos bordóig minden van benne, a csodaszép doboz pedig csak ráadás.



Az It's Vintage szettnek sem tudtam ellenállni, ami 5 mini Ultra Matte Lip folyékony rúzsból áll. Csak 1 színem volt meg teljes méretben (Tulle), de már fogyóban van, így megrendeltem. A Bianca, Tulle, Notion, Love Bug és LAX árnyalatok kaptak helyet a szettben, a Bianca kivételével mind sötétebb, őszi szín, imádom őket.


3 duochrome highlighterrel is bővült a gyűjteményem, 2 a Colourpop márkától (Perilune és Over The Moon árnyalatok), 1 pedig a MAC-től (Show Gold MSF). Nem szeretek vakuval fotózni, de itt csak így jöttek ki szépen a színek - bár a valóságban még így is sokkal intenzívebb mind a három.


A NYX üzletnyitón hatalmas tömeg volt, de a szervezőknek hála még nyitás előtt be tudtunk menni egy picit körülnézni és vásárolni (innen is puszi érte! :)), és hát hazajött velem 1-2 dolog. Előre kinéztem már a Lip és Lid Lingerie-ket, két őszies színt választottam: az Exotic Lip Lingerie-t és az Evening Spell Lid Lingerie-t. Írok majd róluk részletesen is, egyelőre csak annyit, hogy imádom őket! Kaptunk egy kis csomagot is, amiben többek között egy klasszikus vörös Soft Matte Lip Cream és egy vad sötétkék Liquid Suede rúzs lapult, nagyon menő szín!


Az Eucerin szuper csomagokkal készül karácsonyra, a Hyaluron Filler CC krémhez például csak 990 Ft. a Hyaluron Filler szemkörnyékápoló. Már használom őket pár hete, és a CC krém nagy kedvenc lett, végre egy színezett hidratáló, ami elég világos nekem is, ráadásul az SPF15 bőven elég az őszi-téli időszakra, így egy lépésben le tudom a fényvédelmet és a hidratálást, és még a fedése is egészen jó.


A Hansaplast Star Wars-os sebtapasszal jelentkezett nemrég, ami nagy sikert aratott a barátomnál, egyből le is nyúlta tőlem. :)


Az Avon októberi újdonságai közül a MagiX HD púdert próbálgatom éppen, a púder is szuper, de a csomagolása valami fenomenális. Eddig azért nem szerettem a por állagú púdereket, mert nagyon macerás volt használni őket, ide-oda szóródott belőle a púder, emiatt nem is szívesen használtam a meglévő darabjaimat. Ebben viszont el kell fordítani a tégely belsejében lévő fedőt, hogy szabaddá váljanak a kis lyukacskák és ki tudjuk nyerni belőle a púdert. Használat után pedig egyszerűen csak visszafordítjuk és elzárjuk a púder útját. Szuper ötlet!


A Mega Effects krémes szemfestékek közül ezt a csodaszép óarany Raw Gold árnyalatot próbálgatom, elsőre nem nyűgözött le a pigmentáltsága, de még nem akarom leírni, pár héten belül olvashatjátok majd róla is a tesztet.


Még októberben voltam az Erborian termékbemutatóján, ahol többek között ezekkel a fekete termékekkel is megismerkedtünk: a Black Scrub egy széntartalmú 2 az 1-ben maszk és radír, a Black Soap pedig egy problémás bőrre való arctisztítószappan, szintén magas széntartalommal. Már használom őket egy ideje, úgyhogy hamarosan bővebben is írok róluk.


1 megjegyzés:

  1. Szuper dolgokat szereztél be. :)
    A Colourpop szépségekről remélem lesz teszt! :P Én is nagyon rákattantam a márkára!

    ReplyDelete