A legjobb önbarnító - Happy Skin Brilliant Bronz

Nagyon fehér bőröm van, ami nem tud lebarnulni, de őszintén szólva nem is szeretem kitenni magam a káros napsugárzásnak, a szoliról pedig ne is beszéljünk, hogy mennyire egészségtelen. Azért mégis szeretem ha van egy kis színem nyáron, ami önbarnítókkal szoktam elérni. Elég sokfélét kipróbáltam már, eddig talán a Dove színezett testápolója jött be leginkább de elég ingadozó, hogy éppen milyen eredményt sikerül vele elérnem: hol gyönyörű egységes színt kapok, hol pedig szörnyen foltos lesz a bőröm, amit napokig takargathatok hosszú ruhákkal.


A Happy Skin Brilliant Bronz önbarnítóval viszont még sosem lettem foltos, ami talán annak is köszönhető, hogy nem ad rögtön intenzív barna színt, inkább fokozatosan, finoman barnít. 3-4 használattal érhető el a maximális barnaság, utána már csak fenntartás céljából érdemes használni néhány naponta. Illatmentes termékről van szó, ami szuper és emiatt akár arcra is használható, bár az összetevőlista 4.helyén kókuszolaj van ami az arra hajlamosaknál okozhat pattanásokat, miteszereket - én emiatt nem próbáltam ki arcon, mert sajnos nem bírja az arcbőröm a kókuszolajat. Használat során természetesen itt is megjelenik a tipikus önbarnító illat, ami a Dihydroxyacetone összetevőnek köszönhető - minden önbarnító termékben ez az összetevő található egyébként, legyen szó pár száz forintos vagy több ezres árkategóriáról. Használhat után nagyon puha lett a bőröm, nem kell mellette külön testápolót használni, viszont hamar beszívódott az olajokban gazdag összetevőlista ellenére is. Nagyon szuper termék, az egyetlen, ami visszatart az újravásárlásról az a magas ára, ugyanis a 100 ml-es kiszerelés 5490 Ft-ba kerül és elég gyorsan fogy. (Itt kapható egyébként.)



"Mikor nekiálltunk, hogy elkészítsük Számodra ezt az önbarnítót, szerettük volna, ha káros UV sugárzás, szolárium nélkül, egész évben egészségesen barnulnál le, ha szeretnél. Sikerült megalkotnunk egy kizárólag természetes alapanyagokból álló önbarnítót, amelytől már másnap barna lesz a bőrünk. A Brilliant Bronz önbarnítónkra nagyon büszkék vagyunk! Tudatosan azonban kétféle önbarnítót készítünk : arca és testre, hiszen cél, hogy a krém tökéletes színt és egyenletes barnaságot adjon. BIO kókuszolaj: Antibakteriális hatású, megakadályozza a kisebb sérülések (vágás, pattanás) elfertőződését. Nyugtatja és ápolja a bőrt. Gazdag telítettlen zsírsavakban és antioxidánsokban. Szőlőmagolaj: Az egyik legértékesebb olaj. Igen gazdag antioxidáns hatású polifenolokban, a szintén antioxidáns hatású E vitaminban és K vitaminban. Magas linolsav tartalma miatt kevésbé zsíros hatású és gyorsan felszívódik a bőrben. Antioxidáns, sejtfalvédő hatása miatt a leggyakoribb „anti-aging”, azaz bőröregedésgátló olaj. Javítja a bőr simaságát, rugalmasságát és regenerálja a kollagén szöveteket. A szőlőmagolajban sok procianidin található, melyek a flavonoidokhoz tartoznak. A procianidin a béta-karotin, a C-és a B-vitamin mellett a legismertebb gyökfogó, tehát antioxidáns. Goji bogyó kivonat: A goji bogyó a világon a második olyan gyümölcs, amely a legnagyobb mennyiségben tartalmaz C-vitamint. A goji bogyó a B-vitaminnak és az antioxidánsoknak is gazdag forrása, amelyek a káros szabadgyökök ellen védik meg a szervezet sejtjeit."


Összetevők:

Aqua, Oryza Sativa Germ Oil, Vitis Vinifera Seed Oil, Cocos Nucifera Oil*, Dihydroxyacetone, Glycerin*, Cetearyl Wheat Straw Glycosides, Cetearyl Alcohol, Erythrulose, Caprylic/Capric Triglyceride, Xanthan Gum, Lactic Acid, Lycium Barbarum Fruit Extract, Sodium Levulinate, Sodium Anisate
* BIO minősítésű.

0 megjegyzés:

Post a Comment