Dior Radiant Base - Teszt

A House of Beauty 70%-os leértékelésén jutottam hozzá ehhez a bázishoz, ami egyben az első Dior termékem is (még egy púder is velem jött, de arról majd egy másik posztban:) ).
Ami érdekes benne az az, hogy nem a szokásos egy árnyalatban kapható átlátszó szilikonos vagy színkorrekciós bázisról van szó, - amiket egyébként nem kedvel a bőröm -, hanem egy híg, enyhe fedésű alapozóra emlékeztető termékről tele apró arany csillámokkal. Ezt az árnyalatot - 002 - egyértelműen a sárgás alaptónusú bőrrel rendelkezőknek szánták, és tudomásom szerint létezik egy 001-es a rózsaszín alaptónusúaknak.





A csomagolása nagyon minőségi, a bázis egy homokfújt üvegben kapott helyet és pumpás kiszerelésű -  egy alkalommal 2-3 pumpányit használok és a bőröm szinte beissza, az utána felvitt alapozó nem maszatolódik, nem csúszkál rajta, mint ahogy a szilikonos primereknél előfordult. Önmagában nagyon csillogó, de az alapozó felvitele után már csak egy visszafogott fényt ad az arcnak. Utánaolvastam, és alapozó fölé, highlighterként is ajánlják használni.



Nagyon megszerettem ezt a terméket és örülök, hogy a gyűjteményem része, de teljes áron nem hiszem, hogy megvettem volna és újravenni sem fogom ha esetleg valaha elfogyna.

Hogy tetszik? Nektek van Dior terméketek? Mennyire vagytok megelégedve velük?




3 megjegyzés:

  1. Replies
    1. Nem oldal, hanem a house of beauty parfumeria akcioja volt:)

      Delete
  2. oh azt hittem :) lètezik ilyen oldal is ahonnan lehet rendelni :D

    ReplyDelete